Beszélj úgy, hogy érdekelje...

Friss tartalmakat - a maskeppnevelunk.blogspot.com oldalon olvashatsz!

Adele Faber és Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje

Első fejezet: Gyermekeink érzelmeinek, érzéseinek feldolgozása

Második fejezet: Hogyan bírjuk együttműködésre gyermekeinket?

Harmadik fejezet: Büntessünk?

Negyedik fejezet: Hogyan támogassuk gyermekeink önállóságát?

Ötödik fejezet: A jó dicséret

                                           Hatodik fejezet: Beskatulyázás

Dr. Haim Ginott: Szülők és gyermekek

Érzelmek elfogadása I.

Érzelmek elfogadása II.

Dicséret – bírálat

Önállóságra nevelés

Kudarcra vezető viselkedés

Margot Sunderland: Okosan nevelni tudni kell

Mindent a fegyelmezésről

A fegyelmezéssel legtöbbször az a baj, hogy a pillanat hatása alatt történik, amikor a szülők dühösek azért, amit a gyermekük tesz. Gondolkozás nélkül a maximális megtorláshoz folyamodnak.

TIPP:  először gondoljuk át, vajon a gyermek felelős-e teljes mértékben a tetteiért. Elég figyelmet fordítunk rá mostanában? Nincs szüksége mozgásra, hogy kiengedje a fáradt gőzt?

Erőszakos zsarnok?

Ha a gyermeket újra és újra csak kritizálják, parancsolgatnak neki és fenyegetik, akkor a magasabb rendű agya nem lesz képes olyan irányba fejlődni, ami elengedhetetlen az érvelés, tervezés és elmélkedés szempontjából. Ráadásul az ilyen típusú nevelés túl reaktívvá teheti a stresszválaszrendszereket és a DÜH rendszert az alsó agyban. Az ilyen gyermekek aztán úgy élik le az életüket, hogy nagyon könnyen „kimegy náluk a biztosíték”. Ezekre a gyermekekre az emberek legtöbb esetben negatív módon reagálnak, és ez tovább erősíti negatív világnézetüket.

A fegyelmezés módja hihetetlenül komoly dolog nem csak a gyermek, de a társadalom szempontjából is. A társadalom a gyermek gondozása tekintetében „amint vet, úgy arat”, ugyanis a stressz antiszociális viselkedések irányába formálja az agyat.

Nem elhanyagolható továbbá, hogy egyes emberek, akiknek gyermekkorukban nem segítettek megbirkózni erőteljes érzelmeikkel, végül saját otthonukban követnek el erőszakot, mikor egy váratlanul magas gázszámla vagy bármi más számára „ártalmatlan” stressz éri őket.

Korlátok, következmények

Egyes szülők rettegnek attól, hogy határozott NEMet mondjanak, mert attól félnek, hogy gyermekük nem fogja szeretni őket. Ennek ellenére létfontosságú, hogy a gyermek világos „nem”-eket kapjon, ha azt akarjuk, hogy erkölcsileg és szociálisan fejlődjön. Ha a gyerek ritkán szembesül határozott „nem”-mel a szülő részéről, végül azt érzi, hogy sokkal nagyobb hatalma van, mint neki és tiszteletlen lesz vele. Ugyanakkor ijesztő is egy gyermek számára, ha azt érzi, hogy az életében részt vevő felnőttek nem képesek kézben tartani a dolgokat.

Az igazi kihívás az, miként lehet olyan módon világosan a gyermek tudomására hozni, ha valami teljesen elfogadhatatlan, ami a magasabb rendű agyát hozza működésbe, és nem az agy ősi részeinek mélyén meghúzódó primitív FÉLELEM vagy DÜH rendszereket.

1. Jó viselkedésre érzelmekkel reagáljunk. Például ha a gyermek együttműködően játszik, bánjunk bőkezűen a, dícséretekkel.

2. Rossz viselkedésre tényszerűen reagáljunk. Ha a provokatív viselkedésre visszafogottan reagálunk, ez segít megőrizni a gyermek nyugalmát is. Ha elveszítjük a türelmünket, fennáll a veszély, hogy működésbe hozzuk a gyermek agyának primitív részét, ami hosszútávon károsan hat a gyermek „szociális” agyára. Soha ne a jellemet minősítsük, hanem a TÁRGYról beszéljünk.

3. Hagyjuk figyelmen kívül a figyelemfelkeltő, idegesítő viselkedést. Ne „jutalmazzuk” dühös kirohanással a provokatív magatartást.
4. Állítsunk fel egyértelmű családi szabályokat. A szabályok segítik magasabb rendű agyunkat, hogy ellenőrzés alatt tartsa az agresszív érzéseket.
5. Kisgyermekek (5 évnél fiatalabb) esetében világos, egyszerű kifejezéseket használjunk. Hangunk legyen határozott, ellentmondást nem tűrő, de nem dühös, és egyszerűen mondjuk: „nem”, „megállj”, stb. Ha az ötévesnél fiatalabb gyermek túlpörgött, fékevesztett állapotba kerül, vegyük az ölünkbe, mert a magas testi aktivációs szint miatt nem képes koncentrálni arra, amit mondunk.

6. Közöljük a tettek várható következményét és kínáljunk fel a megoldásra választási lehetőségeket. Ezzel a magasabb rendű gondolkodó agyat foglalkoztatjuk az alacsonyabbrendű félelem és düh rendszerek aktiválása nélkül.

7. Ne késleltessük a következményeket. A szerző arról ír, hogy még aznap legyenek a tetteknek következményei, ne ígérjünk későbbre vonatkozókat. Kisgyerekeknél azonban csak az azonnali következmény hatékony, a késleltetés bármilyen formája hatástalan (pl: csak jöjjön haza apád, majd tőle kapsz!), ugyanis mire elérkezik a következmény ideje, a kisgyermek már nem emlékszik a cselekedetre.
8. A szerző tanácsa továbbá, hogy jutalmazzuk meg, ha jól viselkedik. (Ezzel szemben vannak ellenérzéseim, ugyanis ha pl zsebpénzt kap a jó viselkedésért egy gyermek, akkor nem ritka, hogy a hirtelen rossz viselkedésre váltás oka, hogy nincs szüksége pénzre. Erről részletesebben a jutalmazás részben fogok írni.)
9. Használjunk elgondolkodtató szavakat. Dühkitörés esetén pl. mondhatjuk, hogy „Úgy tűnik, nem mennek jól a dolgaid, szívesen meghallgatlak, ha eljutottál arra a pontra, hogy rendesen beszélgessünk”, ahelyett, hogy azt mondanánk neki „Már megint rossz passzban vagy, pedig ha tudnád, mi mindent megtettünk érted, persze sosem kapunk köszönetet”. Az előbbi gondolkodásra készteti, míg az utóbbi aktiválja a düh rendszert.

10. „Time-in” módszer. Ez azt jelenti, hogy egy „rohamot” követően leülünk a gyermekkel és elbeszélgetünk a történtekről. Fontos, hogy NEM a rosszalkodásra kell a figyelmet fordítani, hanem azokra az érzésekre, amelyek a viselkedés mögött húzódnak meg és a célja, hogy megoldja ezeket. (A time-out, azaz másik szobában egyedül hagyni módszer látszólag hatékony ugyan, de nem ad lehetőséget arra, hogy kiderüljön, mi a rossz viselkedés oka.)

11. Time-out. Ezt a módszert a szerző csak és kizárólag nagyon indokolt esetekre javasolja (a beszéljúgyos elveknek teljesen ellentmond!). Külön felhívja a figyelmet arra, hogy etikátlan unatkozó gyermeket büntetni (vállaljunk érte felelősséget mi magunk), illetve nem szabad alkalmazni, amikor a gyermeknek nagy, fájdalmas érzései vannak. Öt évnél fiatalabb gyerekeknél gyakori, hogy zaklatottságukban padlóra vetik magukat (öltöztetéskor, ha elvesszük a játékukat, stb.). Ilyenkor kétszeresen veszélyes a módszer, mert nem csillapodik a zaklatottság, másrészt TELJESEN TERMÉSZETES ÉRZÉSEK, A VESZTESÉG ÉRZÉSE MIATT BÜNTET. Ebből a gyermek azt az üzenetet kapja meg, hogy a fájdalmas érzések nem elfogadhatóak ÉS hogy nem kérhet segítséget a szüleitől, ha fájdalmas érzései vannak, mert esetleg megharagszanak.
12. Átkarolás technika. Akkor érdemes alkalmazni, amikor fennáll a veszélye annak, hogy a gyermek kárt tesz önmagában vagy másokban. Ez nem azt jelenti, hogy korlátozzuk őt, inkább azt éreztetjük vele, hogy biztonságos karok ölelik át. Csak akkor szabad alkalmazni, ha a szülő nyugodt!

A bejegyzés  Margot Sunderland: Okosan nevelni tudni kell című könyvéből idéz, a kiegészítéseket Iványi Zsófi írta. Ha másolod, kérlek, hivatkozz a blogra vagy a nevemre.

 2011. áprilisi Dunakeszi  Polgárban (12. oldal) olvashatod a cikket az olvasókörről.

Az első olvasókörnek lassan a végére érünk.

Igény szerint indulhat a következő, akár hétköznap délelőtt (ide gyermekedet is elhozhatod), akár hétvégén délelőtt. A következő klub akkor indul, ha legalább 10 fő jelentkezik.

Összesen 6-7 alkalomból áll a könyv átbeszélése, egy alkalom körülbelül két órás (témák: érzelmek elfogadása, hatékony együttműködés, büntetési alternatívák, önállóság támogatása, dicséret, beskatulyázás, testvérféltékenység).

A részvételi díj: még nem fix, létszám- és helyfüggő, de kb. 700 Ft/alkalom.

Jelentkezés: beszeljugy.blog@gmail.com

Kérlek írd meg, hány gyermeked van, van-e konkrét problémád és hogy hétköznap vagy hétvégén lenne alkalmasabb.

 

Bekapcsolódtunk a Születés Hete rendezvénysorozatba!

Adele Faber és Elaine Mazlish könyve a ”Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje” az egész világon hatalmas sikert aratott. A szerzők egyszerű, gyakorlatias megoldásokat kínálnak a szülőknek a napi problémák megoldására, elkerülésére. Módszerük az érzések elfogadásán, egymás tiszteletben tartásán, a konfliktusok megelőzésén alapul. Nagyon egyszerű technikák ezek, érdemes megismerni, a viták, veszekedések nagy része ezekkel elkerülhető!!!

Ha van kedved megismerkedni egy alternatív nevelési módszerrel, gyere el a beszélgetésre (hivatalosan könyvismertető-tapasztalatcsere is lehetne a neve:), ez alkalommal kisgyerekkel is érkezhetsz:)

Ezen a beszélgetésen az első évekre jellemző szituációkból szemezgetünk (érzelmek elfogadása, hatékony együttműködés, büntetési alternatívák, önállóság támogatása, dicséret, beskatulyázás, testvérféltékenység), a könyv példáinak és a szülők tapasztalatainak, kérdéseinek alapján.

Szívesen látjuk a „gyakorló” szülőket, hogy megosszák velünk történeteiket, és az érdeklődőket, akik szeretnének kicsit belelátni, hogy hogyan lehet egy kicsit „másképp nevelni”. Figyelem, ez egy bemutatkozó foglalkozás, melynek célja a gondolatébresztés, bemutatkozás. A módszer elsajátításához a könyv elolvasása vagy a hétalkalmas tanfolyam elvégzése szükséges.

A beszélgetésen veled lehet gyermeked is (kérlek, ekkor hozzál valami érdekes játékot számára, hogy kibírja ezt az időt), ám ez elsősorban szülői foglalkozás.

Helyszín: Göd, Művelődési Ház, Pesti út 72.

Időpont: 2011. május 5. 9 óra

A részvétel INGYENES:)

További információ: http://beszeljugy.blog.hu/ vagy beszeljugy.blog@gmail.com

Adele Faber & Elanie Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje

"Csodálatos szülő voltam, mielőtt gyermekeim születtek volna." Kezdi könyvét az írópáros. Nem éreztük ezt gyakorló szülőként oly sokszor? Elméletben mindig sokkal könnyebben mennek a dolgok, de amikor saját családunkban kell szembenézni a durcás gyerekkel, a hisztivel, a kiabálásokkal, a sértődésekkel, akkor megfogadjuk: Holnaptól másképp lesz! Aztán kezdődik előröl, mert nem tudjuk, hogyan.”

A másképp nevelünk program Dunakeszin elindította az Egymást segítő szülők klubját.

A klub (olvasókör) keretében hetente, kéthetente találkozunk MI, szülők, és egy adott témához kapcsolódva megbeszéljük nevelési problémáinkat, kétségeinket.

A problémákra a megoldást közösen keressük, törekszünk arra, hogy ezek a megoldások egymás tiszteletben tartásán alapuljanak.

Eddig megbeszélt témák (Faber&Mazlish: Beszélj úgy… alapján):

• Érzések feldolgozása („Csupán bizonyos viselkedésformákat lehet megtiltani vagy javasolni, érzéseket nem lehet és nem is szabad!”)
• Együttműködés (vádak, sértegetés, fenyegetés, parancs, hegyibeszéd, figyelmeztetés, mártírkodás, összehasonlítás, szarkazmus helyett)
• Büntetési alternatívák (ne egymás ellen fordítsuk az energiáinkat, hanem a megoldásra koncentráljunk)
• Az önállóság támogatása (2011. március 6. vasárnap, 9 óra)

Következő alkalmak:

• Dicséret (és jutalmazás) (20011. március 20. vasárnap 9 óra)

• Gyermekeink szerepekben (a kétbalkezes és a matekzseni - beskatulyázás)

• Testvérféltékenység

• Eredményeink – beszéljük meg!

A klub nyitott és ingyenes, bármikor be lehet kapcsolódni, DE bejelentkezés szükséges: beszeljugy.blog@gmail.com

Helyszín: All-in Café, Dunakeszi

Ingrid Sjöstrand: Ha volna apukám

Ingrid Sjöstrand: Meg ne próbáld!

Mielőtt a Faber-Mazlish féle testvérféltékenységbe belekezdenék (ami ugye eredetileg a Beszélj úgy… egy fejezetének indult, csak kinőtte magát) jöjjön Dr.Ginott néhány gondolata a féltékenység eredetéről, a megnyilvánulásokról, a féltékenység okairól, végül néhány mondat arról, hogy mit mondjunk és hogy mit ne a kis- és nagytestvérnek. Szeretettel ajánlom Évi barátnőmnek, hátha talál benne valami érdekeset.

Hazugság – de miért hazudnak a gyerekek? Ennek Dr. Ginott szerint több oka is van. Leggyakrabban félnek a következményektől. Másképp megfogamazva: mi magunk nem engedjük meg nekik, hogy igazat mondjanak. Hiszen ki választana olyan utat, melynek „jutalma” biztosan büntetés???

A modern bizonytalanság: Dr.Ginott nagyszüleink erélyes, határozott – és nem mindig helyes – módszerét veti össze a mi folyton jó utat kereső bizonytalanságunkkal. „A nagypapa, ha hibázott is, teljes bizonyossággal cselekedett.” Azt sugallja, hogy a mi jónak vélt módszereink azért kevésbé hatékonyak (ez alatt nem tudom, mit érthet pontosan…) a „jól beváltaknál”, mert határozatlanok vagyunk. Ki érezné magát biztonságban egy olyan orvos karjai között, aki nem a megoldásra koncentrál, hanem sírva fakad a vér láttán vagy együtt sír a gyerekkel, mikor eltörik a karja. Persze a szekértelem mellé elengedhetetlen az emberség és együttérzés is…

„Egyik szülő sem csinál olyat, amivel szándékosan megsérti gyermeke érzelmeit. Ilyesmit a szülők akaratukon kívül követnek el.” Írja egy csoportfoglalkozás után egy anyuka:(

Fenyegetés, megvesztegetés, ígérgetés, gúny, hegyibeszéd… és még valami, amiről eddig nem volt szó, de nekem nagyon tetszik (vagyis nagyon nem): kudarcra vezet, ha udvariatlanul akarjuk gyermekeinket udvariasságra szoktatni.

Dicséret

Dr.Ginott a dicséretet a gyógyszerekhez hasonlítja (egészen pontosan érzelmi gyógyszernek nevezi) melyeket nem szabad mértéktelenül alkalmazni, az előírásokat be kell tartani, és mellékhatások lehetnek... első olvasatra meghökkentem, és nekifutottam újra. Nem különösebben tetszik a hasonlat, főleg az „előírás” rész. A dicséretnek szerintem nem előírás szerint kell jönnie, hanem szívből… De itt nem ezen volt a hangsúly, sőt talán a kettő ki sem zárja egymást. Legfőbb szabálynak azt tekinti, hogy

Foglalkozzunk most egy kicsit saját érzelmeinkkel is. Hányszor éltünk már át lelkifurdalást, miután gyermekeink kihoztak minket a sodrunkból, hányszor fogadtuk meg a veszekedések után, hogy soha többé nem mondunk ilyesmit, hányszor szégyelltük magunkat még magunk előtt is?

A türelem – főleg ha szándékosan bosszantják az embert – véges dolog. Elfojthatjuk… akkor később robban, vagy máson vezetjük le, vagy marad elfojtva és szorongunk miatta. Vágyunk rá, hogy ne legyünk mérgesek, de ez soha nem valósul meg, ettől még csalódottabbak leszünk.

Valódi tartalom a kérdések mögött

Amikor az ötéves Bálint először ment óvodába, meglátta a falon levő „festményeket” és hangosan megkérdezte: „Ki csinálta ezeket a szörnyű képeket?”
Anyja zavarba jött. Megrovóan nézett a fiára és gyorsan rászólt: „Nem szép dolog szörnyűnek nevezni a képeket, amikor azok ilyen szépek!”
Az óvó néni azonban, aki megértette a kérdés valódi jelentését, mosolygott és azt mondta: „Itt az óvodában nem kell szép képeket festened. Csúnya képeket is festhetsz, ha éppen ahhoz van kedved.” Széles mosolyra húzódott erre Bálint szája, mert a hangosan kimondott kérdése mögötti valódi kérdésére kapott választ: „Mi történik az óvodában azzal a fiúval, aki nem tud olyan szépen festeni?”

Ha tetszik a blogom, gyertek és keressetek rá a Facebook-on a Beszélj úgy, hogy érdekelje közösségre, kövessétek ott az új blogbejegyzéseket, kommenteljétek, fórumozzatok, ajánljátok ismerőseiteknek. Én pedig megköszönöm a segítségeteket:)

A másképp nevelünk program elérhetőségei (kattints a képekre):

Két helyen is kitértem már az önbeteljesítő jóslat (Pygmalion effektus, Rosenthal  és Jacobson kísérletei) fontosságára. Leírom gyorsan a lényeget újra:  az ember egyre inkább olyanná válik, amilyennek a környezete látja, a kimondott vagy sugallt elvárásoknak tudattalanul is meg akar felelni. Ha jót feltételezek valakiről, bátorítom szavakkal, tekintetemmel – a metakommunikációnak hihetetlen fontos szerepe van itt is - ha tudja róla, hogy hiszek benne, akkor annak a teljesítménye, énképe javulni fog. Azonban ha rosszat sugallok, akkor romlani fog ugyanilyen módon. Nagy hatással vannak ránk a sztereotípiák (pozitív, pl. szemüveges=okos, negatív, pl. piercinges=bajkeverő), a megszokások, de még az ártalmatlannak vélt, berögzült szólásmondások is. Figyeljünk csak oda: egy nap hányszor cimkézünk?

Van egy kérdés, melyet minden elindulás előtt legalább egyszer felteszek a férjemnek:

”Na, hogy nézek ki?”

Mire ő a legjobb szándékkal válaszol:

• Csinos vagy drágám, mint mindig!
• Sosem láttalak még szebbnek! Fogytál is?
• Na, te aztán kiöltöztél!
• Mindig is tudtam, hogy a kisujjadban van a divat.
• Nagyon tetszenek a vidám színeid.
• Szeretem ezt a pulóvert rajtad, ezt viselted a házassági évfordulónkon.

Te melyiket hallanád legszívesebben? Miért?

Montessori módszer

Itt, az önállóság támogatásánál találom hasznosnak megtenni a kitérőt Maria Montessori ezerkilenczázas évek eleji (!!!) módszere felé. Montessori hátat fordított kora elmaradott oktatási rendszerének és a szellemileg visszamaradott és hátrányos helyzetű gyerekekkel kezdett foglalkozni. Módszere az érzékelésen, észlelésen alapul, a sérült gyerekek speciális eszközök segítségével észrevétlenül tanulnak meg olyan dolgokat, melyeket a hagyományos oktatás keretei közt nem tudtak volna. Ezt a tapasztalatot ültette át Montessori az egészséges gyerekek oktatásba.

Módszere, hogy a gyerekeknek olyan környezetet teremt, ahol kedvük szerint bármit kipróbálhatnak, mindent elérhetnek és megtapasztalhatnak és ezt meg is teszik köszönhetően a velünk született tanulási, utánzási, fejlődési vágynak, ahol a környezete aktivitásra készteti, mert megtalálja a korának és érdeklődősének megfelelő elfoglaltságot. Mivel a környezet a gyerekekhez alkalmazkodik, a gyerekek hamar megtanulnak önállóan tevékenykedni, a tanító csak segíti őket, amikor szükséges. És ez nem csak az önkiszolgálásra, hanem a manuális vagy problémamegoldó tevékenységre is vonatkozik!

„Keserédes a szülők élete. Kezdetben teljesen elkötelezzük magunkat egy apró, tehetetlen emberi lénynek. Az évek során aggódunk, tervezünk, vigasztalunk és próbáljuk őket megérteni. Minden szeretetünket, munkánkat, tudásunkat és tapasztalatunkat nekik adjuk, hogy egy napon majd legyen erejük és önbizalmuk elhagyni minket.”

Dr.Haim Ginott: Szülők és gyermekek című könyvének előszavában (Mérei Ferenc írta) bukkantam rá erre a novellára - vagyis az utalásra, hogy érdekes lehet. És valóban...

Mérei az előszóban a negatív szülői stílusokat mutatja be:

1. Aránytalanság: mikor egy törött tányérból akkora ügyet csinálunk, mintha világvége lenne.
2. Kioktatás, moralizálás, prédikáció
3. Fölényhelyzet hangsúlyozása: "te még ezt nem tudhatod, majd ha a magad lábán állsz...hidd el, apád jót akar neked" stb. Itt nagyon tetszik az a megfogalmazás, hogy a szülő legnagyobb jóindulata és jószándéka ellenére nem kézen fogja, hanem a kezében tartja a gyermeket.
4. Babusgatás: mikor a szülő a "magatehetetlen" gyermeket a világ minden borzalmától meg akarja védeni, anélkül, hogy bármit is engedne neki megtapasztalni.

Nem hinném, hogy Mérei arra gondolna, hogy minden gőgicsélve beszélő szülő gyermekében hasonló gondolatok tombolnak (anyagi számítás, stb), sőt... Én sem azért teszem külön blogbejegyzésbe, mert kiemelten fontos és tanulságos, hanem mert nem érzem szorosan témába vágónak, annál inkább különösen érdekesnek.

Jutalom, dicséret. A dicséretről lesz még szó később, most csak a jutalomról tennék említést.

Tárgyjutalom jó jegyért, szép rajzért, szófogadásért (!) is szokott járni. Nem, nem túlzok, képzeljük csak el a játékbolti jelenetet: „Ha szépen viselkedsz és nem pakolsz le mindent a polcokról, akkor választhatsz magadnak valamit” vagy „ha abbahagyod a hisztit, akkor megveszem neked a macit”. Kísérletek igazolják, hogy a (gyakori, sokszor indokolatlan!) jutalom hosszú távon veszélyes, akár önmaga ellen forduló eszköz is lehet, mely kioltja a gyermek természetes belső motivációját. Mi történik akkor, ha olyan viselkedést, melyet a gyermek önszántából vagy szívesen tesz megjutalmazunk? A gyerek már nem magáért az élményért fog megdolgozni, hanem a jutalomért. Ez lehet pénz, játék, csoki. Ha ezek elmaradnak, nem is fogja értékelni saját fáradozását – amit azelőtt önmagáért a belső élményért végzett. Jutalom nélkül tehát nem fogja már szeretni, becsülni az adott tevékenységet. Ez nem a jutalmazás ellen szól!!! Sokkal inkább a mértéktartásról. Egy gyereknek nem kell megszoknia, hogy minden jó lépéséért jár valami jutalom. Jutalom nélkül akkor már nem is cselekszik jól?

Nem is beszélve arról, hogy mit tanulnak a büntetésből gyerekeink… azt, hogy ez a módja a probléma „megoldásának”, kezelésének. Ha valaki sérti az érdekeimet, az büntetést érdemel. Tehát ha az osztálytársam (akár véletlenül) eltöri a vonalzómat, akkor  ha mérges vagyok, nem érdekel, hogyan történt, kiabálhatok vele és esetleg én is eltörhetem az övét, esetleg megüthetem. Persze aztán mikor intőt kapok érte, akkor nem merem otthon elmesélni, mert úgysem hallgatnak meg, hogy azért csináltam, mert ő is azt csinálta... mert úgysem érdekli őket, hogy ki kezdte stb… szóval tuti megbüntetnek miatta. Egy kisgyereket agyondícsérünk, amikor megtanul kanállal enni, járni, beszélni, azaz utánozni minket. Később büntetés jár ugyanezért a tanulási folyamatért. Mert ugye büntetni is tőlünk tanul. És hát ez a folyamat könnyen ránk is visszacsaphat később... gondoljuk csak át.

Miért büntetünk?

Hát nézzük csak. Azért büntetünk, mert a gyerek rossz volt és meg kell tanulnia mi a jó és mi a rossz. Egyébként honnan tudná, hogy nem szabad többet ilyet tennie? Vagy azért büntetünk, mert gyermekünk annyira elvetemült, hogy csak ebből ért? Vagy, mert annyira mérgesek vagyunk, hogy dühből büntetünk, más nem jut az eszünkbe? Vagy, mert már ezerszer elmondtuk szépen, mégsem értett a szóból? Vagy talán, mert szándékosan csinálta, hogy felbosszantson? Gyerekünket megoldandó problémának tekintjük. És a megoldás a problémára a büntetés. És persze, mi vagyunk a felnőttek, mi mindig tudjuk mi a jó és mi a rossz.

Jó kis cikkre bukkantam ma. Tardos Anna írta, aki mellékesen egyébként gyerekkorom egyik kedvenc könyvének – A baba első lexikonja, azaz ahogy én emlékszem rá Zsófi és Peti  – egyik szerzője, persze nem ettől szerzett hírnevet. Nem mondom, hogy abszolút újdonság volt számomra, de bizonyos részleteiben nagyon jól összefoglalta, vagyis inkább kiegészíti azokat a dolgokat, amiket a „Beszélj úgy” együttműködéssel foglalkozó fejezete is tárgyal. Ezért is kerül most ide. Mivel elég hosszú, kiollózom a számunkra érdekes részeket.

Tehát, a kommunikáció és a metakommunikáció szerepe a nevelésben. Ez így elég szigorlati tétel szagú, de ha a lényeg ez, akkor így hívom én is. A különféle kommunikációk definiciójára most nem fogok kitérni, nem hinném, hogy itt nekünk ez szükséges lenne. Nem akartam belefolyni a verbális kommunikációba sem, ám abban a részben találtam valami nagyon érdekeset:

Eszembe jutott, mikor egy csecsemővel a kezemben először nekivágtam ennek a könyvnek. Persze nem igazán tudtam alkalmazni. Ugyan sok mindent – inkább részleteket - megjegyeztem, ami hasznomra vált a kezdeteknél is (érzések megnevezése, önállóság támogatása, dicséret), a legtöbb téma mégis nagyon futurisztikus volt. Most, hogy másfél éves a lányom már látom az értelmét, helyét a legtöbb technikának. Sőt, már az eredményét is.