Foglalkozzunk most egy kicsit saját érzelmeinkkel is. Hányszor éltünk már át lelkifurdalást, miután gyermekeink kihoztak minket a sodrunkból, hányszor fogadtuk meg a veszekedések után, hogy soha többé nem mondunk ilyesmit, hányszor szégyelltük magunkat még magunk előtt is?
A türelem – főleg ha szándékosan bosszantják az embert – véges dolog. Elfojthatjuk… akkor később robban, vagy máson vezetjük le, vagy marad elfojtva és szorongunk miatta. Vágyunk rá, hogy ne legyünk mérgesek, de ez soha nem valósul meg, ettől még csalódottabbak leszünk.
„A békés családi otthon – éppúgy, mint az oly nagyon áhított háború nélküli világ – nem az emberi természet hirtelen jótékony megváltozásától függ. Megvalósításukhoz átgondolt eljárásokra van szükség, amelyek módszeresen csökkentik a feszültséget, mielőtt még kirobbanna.”
Mit is tehetünk? A szülők haragjának megvan a helye a gyereknevelésben. Nemcsak nekünk fontos, hogy kimutathassuk mérgünket, hanem gyermekünknek is szüksége van arra, hogy tudják, nem vagyunk közömbösek cselekedeteik iránt. Mérgünket kimutatva (természetesen ügyelni kell arra, hogy az indulat kifejezésével ne növekedjen a dühünk) tanulhatják meg a határokat.
Dr.Ginott stressz túlélési szabályai:
- Vegyük tudomásul a tényt, hogy gyermekeink felbosszantanak bennünket (azaz nem akrjuk ezt elfojtani vagy örökre elkerülni).
- Nekünk magunknak pedig jogunk van dühösnek lenni anélkül, hogy emiatt bármilyen szégyenérzetünk vagy bűntudatunk lenne.
- Jogunk van haragunk kifejezésére (sőt gyermekünknek is szüksége van erre egyrészt hogy minket megismerjen, másrészt hogy a harag kimutatásának módját megismerje – és ő maga később ne szenvedjen emiatt lelkifurdalástól), DE mindig szem előtt kell tartani, hogy nem támadhatjuk meg gyermekünk (vagy bárki más!) személyiségét, jellemét. (Ugyanúgy ahogy a dicséret sem a személyiségre vagy jellemre kell, hogy vonatkozzon.)
Gyakorlati tanácsként a dicséretnél már megismert formát, a leírást ajánlja. Ez lehet rövid és lényegretörő (Mérges vagyok! ezt lehet fokozni, stb) de lehet magyarázattal megtoldott is, mikor elmondjuk, hogy mi dühített fel.
Ez a fajta „levezetés” egyrészt a szülő dühén enyhít (bizony, tudatosan le kell szokni arról, hogy dühünkön mások megbántása enyhítsen), másrész gyermekeink megtanulhatják, hogy a düh természetes dolog, joga van hozzá bárkinek és hogyan lehet azt kezelni.
A bejegyzést Iványi Zsófi írta Dr.Haim Ginott Szülők és gyermekek című könyve alapján. Ha másolod, kérlek, hivatkozz a blogra vagy a nevemre.
