2010.11.17.
21:34

Írta: Beszélj úgy...

Gyakoroljunk!

Eszembe jutott, mikor egy csecsemővel a kezemben először nekivágtam ennek a könyvnek. Persze nem igazán tudtam alkalmazni. Ugyan sok mindent – inkább részleteket - megjegyeztem, ami hasznomra vált a kezdeteknél is (érzések megnevezése, önállóság támogatása, dicséret), a legtöbb téma mégis nagyon futurisztikus volt. Most, hogy másfél éves a lányom már látom az értelmét, helyét a legtöbb technikának. Sőt, már az eredményét is.

Azonban annyira különböznek a korosztályok, bölcsődés korúak, ovisok, kisiskolások és a kamaszok, hogy talán érdemes lenne külön-külön is beszélni róluk. Próbálok összegyűjteni és megosztani néhány sikeres esetet korosztályokra bontva, mert mégiscsak a konkrét példákból lehet a legtöbb ötletet meríteni.

Tehát mi most másfél évnél járunk. Nem most kezdtük, de mostanra már látok eredményeket. Leírok néhány példát, amik szerintem elég tipikusak… és eszembe is jutnak. Nem feltétlenül sikertörténetek, és nem lett tőlük az életem egy „álom”, ahol a gyerekem minden óhajomat teljesíti. De sokkal jobban érezzük magunkat. Mindketten!



Ezt az esetet mindenképpen le szerettem volna írni, hogy lássuk, hogy ilyen picin is működik a képzeletben teljesítés. Nálunk az a szokás, hogy ha elesik a lányom, akkor vagy nem sír, vagy ha mégis, akkor azt gyorsan meggyógyítjuk, tehát nem sír. A gyógyításnak kétféle módja is van, a puszi illetve ha komoly a dolog, akkor a mesés ragtapasz. A minap séta közben nagyon elvágódott, éppen az orrára esett. Nagyon elkezdett sírni, alig kapott levegőt, meg is ijedtem, ez rá nem jellemző. Mondtam, hogy mutassa, hol a bibi, de csak sírt. Tapasz persze nem volt nálam… Gondoltam kipróbáljuk a képzeletben teljesítést, és ezt mondtam neki: „Ó, nagyon fájhat, rossz dolog, ha az ember elesik. Milyen jó lenne, ha lenne nálunk egy ragtapasz, most be is tapaszthatnánk a bibit.” A lányom arca megváltozott, azonnal megmutatta, hogy hová kéne tapasztani. És tudom, hogy értette, hogy most nincs tapasz, mert nem is követelte.

 

 

Ez a történet szorosan kapcsolódik az előzőhöz, az esésekhez. Ám ez nem problémamegoldó, inkább preventív technika volt. Eleinte az eséseknél jól megdádáztuk a balesetet okozó tárgyat, ezzel vezette le a feszültségét. Én mindig megütögettem a tárgyat és hangosan elmondtam a dá-dá mellett, hogy mit érez a lányom. Klasszikus értelemben sosem vigasztaltam. Amikor sírt, akkor is mindig kimondtam hangosan, hogy mi történt, pl: „Meséld el mi történt. Elestél a székben, mert nekiszaladtál? Biztosan nagyon fáj a fejed, itt ütötted be? Rossz dolog elesni.”  Néha jól leszidtam a széket, hogy miért volt útjában a lányomnak - ezt nagyon szerette! És ezt minden alkalommal! Szerettem volna, ha megtanulja nem sírással, hanem szavakkal kifejezni az érzéseit. És egyszer csak… A fürdőszobában voltam, mikor hallom a zajt. Rohanok be, látom, hogy fekszik a földön. Kérdem tőle – költőinek szánva – mi történt? Mire a lányom felül, odamegy az asztalhoz és nekinyomja a fejét, mutatva, hogy ott és úgy ütötte meg, majd vádlón mutogat az asztalra, hogy „oda beütötte”. Megtanulta, hogy a baleset után nem pánikolunk, hanem mindig megbeszéljük, elmeséljük, hogy mi történt. Így nekem is könnyebb segíteni (hol keressem a sérülést), hisz nem látom mindig, a baleseteket.

Ide írom megjegyzésképpen magamnak, hogy a csomó-csomó történetet el ne felejtsem itt megírni, ami ismerőseim körében zajlott. Csak előbb engedélyt kérek tőlük:)

 

Lent lehet kommentelni, szívesen fogadom a kérdéseket, érdekelnek a vélemények, tapasztalatok. Sikerek és kudarcok.

 

 

A bejegyzést Iványi Zsófi írta. Ha másolod, kérlek, hivatkozz a blogra vagy a nevemre. Köszönöm, hogy tiszteletben tartod a munkámat!

Szólj hozzá!

Címkék: érzések feldolgozása szituációk megoldásokkal

A bejegyzés trackback címe:

https://beszeljugy.blog.hu/api/trackback/id/tr292455938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.