2011.04.15.
22:56

Írta: Beszélj úgy...

Mindent a fegyelmezésről ( Margot Sunderland: Okosan nevelni tudni kell)

A fegyelmezéssel legtöbbször az a baj, hogy a pillanat hatása alatt történik, amikor a szülők dühösek azért, amit a gyermekük tesz. Gondolkozás nélkül a maximális megtorláshoz folyamodnak.

TIPP:  először gondoljuk át, vajon a gyermek felelős-e teljes mértékben a tetteiért. Elég figyelmet fordítunk rá mostanában? Nincs szüksége mozgásra, hogy kiengedje a fáradt gőzt?

 

 

Erőszakos zsarnok?

Ha a gyermeket újra és újra csak kritizálják, parancsolgatnak neki és fenyegetik, akkor a magasabb rendű agya nem lesz képes olyan irányba fejlődni, ami elengedhetetlen az érvelés, tervezés és elmélkedés szempontjából. Ráadásul az ilyen típusú nevelés túl reaktívvá teheti a stresszválaszrendszereket és a DÜH rendszert az alsó agyban. Az ilyen gyermekek aztán úgy élik le az életüket, hogy nagyon könnyen „kimegy náluk a biztosíték”. Ezekre a gyermekekre az emberek legtöbb esetben negatív módon reagálnak, és ez tovább erősíti negatív világnézetüket.

A fegyelmezés módja hihetetlenül komoly dolog nem csak a gyermek, de a társadalom szempontjából is. A társadalom a gyermek gondozása tekintetében „amint vet, úgy arat”, ugyanis a stressz antiszociális viselkedések irányába formálja az agyat.

Nem elhanyagolható továbbá, hogy egyes emberek, akiknek gyermekkorukban nem segítettek megbirkózni erőteljes érzelmeikkel, végül saját otthonukban követnek el erőszakot, mikor egy váratlanul magas gázszámla vagy bármi más számára „ártalmatlan” stressz éri őket.

 

Korlátok, következmények

Egyes szülők rettegnek attól, hogy határozott NEMet mondjanak, mert attól félnek, hogy gyermekük nem fogja szeretni őket. Ennek ellenére létfontosságú, hogy a gyermek világos „nem”-eket kapjon, ha azt akarjuk, hogy erkölcsileg és szociálisan fejlődjön. Ha a gyerek ritkán szembesül határozott „nem”-mel a szülő részéről, végül azt érzi, hogy sokkal nagyobb hatalma van, mint neki és tiszteletlen lesz vele. Ugyanakkor ijesztő is egy gyermek számára, ha azt érzi, hogy az életében részt vevő felnőttek nem képesek kézben tartani a dolgokat.

Az igazi kihívás az, miként lehet olyan módon világosan a gyermek tudomására hozni, ha valami teljesen elfogadhatatlan, ami a magasabb rendű agyát hozza működésbe, és nem az agy ősi részeinek mélyén meghúzódó primitív FÉLELEM vagy DÜH rendszereket.

  1. Jó viselkedésre érzelmekkel reagáljunk. Például ha a gyermek együttműködően játszik, bánjunk bőkezűen a, dícséretekkel.
  2. Rossz viselkedésre tényszerűen reagáljunk. Ha a provokatív viselkedésre visszafogottan reagálunk, ez segít megőrizni a gyermek nyugalmát is. Ha elveszítjük a türelmünket, fennáll a veszély, hogy működésbe hozzuk a gyermek agyának primitív részét, ami hosszútávon károsan hat a gyermek „szociális” agyára. Soha ne a jellemet minősítsük, hanem a TÁRGYról beszéljünk.

  3. Hagyjuk figyelmen kívül a figyelemfelkeltő, idegesítő viselkedést. Ne „jutalmazzuk” dühös kirohanással a provokatív magatartást.
  4. Állítsunk fel egyértelmű családi szabályokat. A szabályok segítik magasabb rendű agyunkat, hogy ellenőrzés alatt tartsa az agresszív érzéseket.
  5. Kisgyermekek (5 évnél fiatalabb) esetében világos, egyszerű kifejezéseket használjunk. Hangunk legyen határozott, ellentmondást nem tűrő, de nem dühös, és egyszerűen mondjuk: „nem”, „megállj”, stb. Ha az ötévesnél fiatalabb gyermek túlpörgött, fékevesztett állapotba kerül, vegyük az ölünkbe, mert a magas testi aktivációs szint miatt nem képes koncentrálni arra, amit mondunk.
  6. Közöljük a tettek várható következményét és kínáljunk fel a megoldásra választási lehetőségeket. Ezzel a magasabb rendű gondolkodó agyat foglalkoztatjuk az alacsonyabbrendű félelem és düh rendszerek aktiválása nélkül.

  7. Ne késleltessük a következményeket. A szerző arról ír, hogy még aznap legyenek a tetteknek következményei, ne ígérjünk későbbre vonatkozókat. Kisgyerekeknél azonban csak az azonnali következmény hatékony, a késleltetés bármilyen formája hatástalan (pl: csak jöjjön haza apád, majd tőle kapsz!), ugyanis mire elérkezik a következmény ideje, a kisgyermek már nem emlékszik a cselekedetre.
  8. A szerző tanácsa továbbá, hogy jutalmazzuk meg, ha jól viselkedik. (Ezzel szemben vannak ellenérzéseim, ugyanis ha pl zsebpénzt kap a jó viselkedésért egy gyermek, akkor nem ritka, hogy a hirtelen rossz viselkedésre váltás oka, hogy nincs szüksége pénzre. Erről részletesebben a jutalmazás részben fogok írni.)
  9. Használjunk elgondolkodtató szavakat. Dühkitörés esetén pl. mondhatjuk, hogy „Úgy tűnik, nem mennek jól a dolgaid, szívesen meghallgatlak, ha eljutottál arra a pontra, hogy rendesen beszélgessünk”, ahelyett, hogy azt mondanánk neki „Már megint rossz passzban vagy, pedig ha tudnád, mi mindent megtettünk érted, persze sosem kapunk köszönetet”. Az előbbi gondolkodásra készteti, míg az utóbbi aktiválja a düh rendszert.
  10. „Time-in” módszer. Ez azt jelenti, hogy egy „rohamot” követően leülünk a gyermekkel és elbeszélgetünk a történtekről. Fontos, hogy NEM a rosszalkodásra kell a figyelmet fordítani, hanem azokra az érzésekre, amelyek a viselkedés mögött húzódnak meg és a célja, hogy megoldja ezeket. (A time-out, azaz másik szobában egyedül hagyni módszer látszólag hatékony ugyan, de nem ad lehetőséget arra, hogy kiderüljön, mi a rossz viselkedés oka.)

  11. Time-out. Ezt a módszert a szerző csak és kizárólag nagyon indokolt esetekre javasolja (a beszéljúgyos elveknek teljesen ellentmond!). Külön felhívja a figyelmet arra, hogy etikátlan unatkozó gyermeket büntetni (vállaljunk érte felelősséget mi magunk), illetve nem szabad alkalmazni, amikor a gyermeknek nagy, fájdalmas érzései vannak. Öt évnél fiatalabb gyerekeknél gyakori, hogy zaklatottságukban padlóra vetik magukat (öltöztetéskor, ha elvesszük a játékukat, stb.). Ilyenkor kétszeresen veszélyes a módszer, mert nem csillapodik a zaklatottság, másrészt TELJESEN TERMÉSZETES ÉRZÉSEK, A VESZTESÉG ÉRZÉSE MIATT BÜNTET. Ebből a gyermek azt az üzenetet kapja meg, hogy a fájdalmas érzések nem elfogadhatóak ÉS hogy nem kérhet segítséget a szüleitől, ha fájdalmas érzései vannak, mert esetleg megharagszanak.
  12. Átkarolás technika. Akkor érdemes alkalmazni, amikor fennáll a veszélye annak, hogy a gyermek kárt tesz önmagában vagy másokban. Ez nem azt jelenti, hogy korlátozzuk őt, inkább azt éreztetjük vele, hogy biztonságos karok ölelik át. Csak akkor szabad alkalmazni, ha a szülő nyugodt!

 

 

 

A bejegyzés  Margot Sunderland: Okosan nevelni tudni kell című könyvéből idéz, a kiegészítéseket Iványi Zsófi írta. Ha másolod, kérlek, hivatkozz a blogra vagy a nevemre.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://beszeljugy.blog.hu/api/trackback/id/tr962829645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.