2010.11.16.
13:19

Írta: Beszélj úgy...

EGYÜTTMŰKÖDÉS (2. fejezet - Beszélj úgy...)

Itt a blogban ebben az esetben csak a problémát fogom felvetni. A problémát, amit nap mint nap átélünk, feszengünk benne mindannyian. A megoldást a könyvben olvashatjátok, a végén csak címszavakban fogom megemlíteni… nehogy emiatt ne vegye valaki kézbe a könyvetJ, hogy minden csattanót lelövök.

Milyen jó lenne, ha egyszer vennénk a fáradságot (nekem erre eddig nem volt energiám) és leírnánk, mi történik egy adott napon. Milyen igényeket támasztok gyermekem felé? Hány „nem szabad” vagy „csináld ezt-azt” vagy általános parancs, kérés, könyörgés, kiabálva felszólítás hangzik el???

Fejből összeszedtem néhányat: öltözz fel, reggelizz (rendesen, szépen, ne csak a sajtot), vedd a cipődet, ne vedd le a sapkát, ne rugdosd az ajtót, gyere már, ne vedd le a polcról a tésztákat, ne pakold ki a szekrényt, rakj rendet magad után, ne morzsázz, menj fürdeni, ne húzd a macska farkát, nem szabad a késhez nyúlni, ne locsold ki a vizet, ne kenj össze a maszatos kezeddel, ne szórd ki a homokot a homokozóból, ne etesd a kutyát a reggeliddel… egy perc alatt ennyi ugrott be.

És a gyerekem mit fogad meg ezek közül? Háááááát… öööö… nem sokat. Inkább szinte semmit. És mi történik akkor? Egyre jobban feszülnek egymásnak az ellentétes érdekek. A gyerek ingerült, hisz korlátozom, én ingerült vagyok, mert ellenáll a korlátozásnak. Pedig a kéréseim egy része még csak nem is reális, ha gyermekem korát, képességeit figyelembe veszem… de ezzel kicsit előreszaladtam.

Hoznék néhány példát a könyv alapján, a feladat az, hogy képzeljük el, hogy gyerekek vagyunk. És képzeljük el, hogy mit érzünk, amikor ezeket halljuk!

  • Hányszor elmondtam már, hogy le kell venni a sáros cipőt? Most tiszta lucsok a lakás. Miattad egy csomó plusz munkám lesz, azt hiszed, nincs jobb dolgom, mint utánad takarítani?

Mit érzel, mikor gyereknek képzeled magad és ezt hallod?

  • Tessék, most sírsz, pedig hányszor mondtam, hogy ne szaladgálj, mondtam, hogy el fogsz esni. Mert ilyen kis hülye vagy, ugye? Hiába beszélek…

És most mit gondolnál, ha gyerek lennél?

  • Ha még egyszer megcsinálod, repül a pofon!
  • Na elég, azonnal szedd össze amit szétszórtál. A füleden ülsz?
  • Ne szaladgálj, mert el fogsz esni! (ez a kedvencem)
  • Hagyd már abba, mindjárt megőrülök tőled, tegnap is egész este fájt miattad a fejem.
  • Na, bezzeg a szomszéd kisfiú, ő milyen ügyes! Te meg még ezt sem tudod?
  • Hát, így aztán biztos nagyon okos leszel… gratulálok. Tévénézés tanulás helyett, ez aztán nagy észre vall.

És mit érünk, mikor ilyesmit hallunk? Vagy egy negyedórás egylélegzetes hegyibeszéd közben/után?

Nézzük tehát sorra, mi a repertoár: vádolhatom a gyerekemet, amiért rosszat csinált, sértegethetem, fenyegethetem, parancsolhatok neki, bejósolhatok egy elkövetkező tragédiát, sajnáltathatom magam, összehasonlíthatom más gyerekekkel, lehetek vele cinikus vagy prédikálhatok naphosszat. Jól hangzik, nem? És akkor vegyük sorra, hogy mondjuk a héten melyiket és hányszor alkalmaztam? És annak mi lett a kimenetele?

Először belegondoltunk, hogy gyerekünk hogy érezte magát eközben, és rájöttünk, hogy szorongott, félt, elnyomva érezte magát stb. Tehát ROSSZUL.

De mindeközben ÉN hogyan éreztem magam? JÓL? És mi változott? Volt ennek hosszú- vagy rövidtávú hatása?

Ha én nem érzem jól magam ebben a helyzetben,. És ha a gyermekem ris osszul érzi magát tőle, és még csak nem is eredményes, akkor kéne keresni egy célravezetőbb módszert.

Leírom a problémamegoldó stratégiákat, melyek az együttműködésre sarkallnak, de ha érdekel, olvasd el és gyakorold a fejezetet! Nagyon jó példák és képregények vannak a könyvben, illetve sok-sok eset,  melyben ezek eredményességéről számolnak be. Bevallom, elsőre nekem is értelmetlennek tűnt. De a mottó a kétkedőknek ugyanaz: ha a régi módszer nem vált be… akkor ezzel mit veszíthetünk?

  1. Célravezető lehet, ha nem a problémát ecsetelem, hanem a megoldásra segítek rávilágítani;
  2. Ha egyszerűen leírom, hogy mit látok;
  3. Megpróbálhatom egyetlen szóba tömöríteni a mondandómat (számomra ez jelentené a legnagyobb kihívást);
  4. Beszélhetünk a saját érzéseinkről is – mártírkodás nélkül.

A lényeget talán úgy tudnám megfogalmazni: ha leszokunk arról – milyen nehéz -, hogy felelőst keressünk vagy a másikat vádoljuk, sértegessük ÉS ehelyett átszokunk arra, hogy a megoldásra fektessük a hangsúlyt, akkor a másik fél személye nem sérül, nem érzi magát rossznak, semmirekellőnek, akkor könnyebben rá fog koncentrálni a megoldásra… azaz MI is jobban érezzük majd magunkat ezáltal, hisz nem veszekedtünk, könyörögtünk mégis elértük a célunkat!

 

 

 


A bejegyzést Iványi Zsófi írta Adele Faber és Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje című könyve alapján. Ha másolod, kérlek, hivatkozz a blogra vagy a nevemre. Köszönöm, hogy tiszteletben tartod a munkámat!

 

Szólj hozzá!

Címkék: együttműködés beszélj úgy fejezetek

A bejegyzés trackback címe:

http://beszeljugy.blog.hu/api/trackback/id/tr112452267

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.